Kapcsolat
Nyitvatartás
Akciók
Gyógy minden
Reform receptek
Olvasni valók
Főoldal
Ajánlataink

 

 

 

 

 

Aktuális akcióink

     

Gambe Slim Collagene - Szép lábak

     
 

Kálium, rutin és tengeri kollagén tartalmú ital gyógynövényekkel. A karcsú, szálkás és csábító lábakért és a feszesebb kötőszövetért.

 

 

 

 

 

 

 


 

  A narancsbőr, és a lábak vizesedése, zsírosodása mindig nyirokpangásra vezethetők vissza. A Gambe Slim nyiroktisztító összetevői, a nyirokáramlást a serkenti. A nők felét legalább érinti az elégtelen nyirokkeringés és az ebből adódó narancsbőrös bőrelváltozás. Sőt, ha hízásra hajlamosak vagyunk, akkor a lábak, a combok, de még a térdek is, hajlamosak lesznek idővel párnásodni. Az összetevők között találjuk a kötőszövet erősítő kollagént és az érfal erősítő, vérkeringést fokozó gyógynövényeket, melyek feszesítik, szálkásítják a lábak vonalát, enyhítve a visszeres és seprűvénás lábpanaszokat.

A nyirokrendszer szervezetünk második keringési rendszere. A nyirokerekben áramlik a vérből származó nyirok, belőle származnak a védekezés sejtjei, az immunsejtek, részt vesz a vérkeringés és az immunrendszer munkájában. A nyirokrendszer leggyakoribb zavara az ödéma, a felgyülemlett szövetközti folyadék okán.

  • Narancsbőr
  • Vaskos lábak, puffadt, ödémás láb és boka
  • Kötőszöveti gyengeség
  • Visszér, hajszálér, seprűvénák
  • Nyirokrendszer tisztítás

 

 
 

Összetétel: tisztított víz, növényi glicerin, hidrolizált kollagén, rutin, ázsiai gázló kivonat (2% Aziaticizid), ananász szár kivonat (250GDU/gr), szőlő levél kivonat (5% Polifenol), szőlőlmag kivonata (15% Procianidin), feketeáfonya bogyó kivonat (4% Antocianid), gyermekláncfű gyökér kivonat (2% Inulin), máriatövis termés kivonat (2% Szilimarin), virginiai varázsmogyoró levél kivonat (1% Polifenol), kálium-szorbát, nátrium-benzoát. 

Felhasználási javaslat: naponta 2 x 12,5 ml kis folyadékban feloldva, étkezések előtt. Az üledékképződés természetes, használat előtt rázza fel! 

Figyelmeztetés: Fogyasztása terheseknek, szoptató anyáknak nem javasolt. Hatóanyagokkal szembeni túlérzékenység esetén szedése nem ajánlott. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott,vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Kiszerelés: 500ml

A termék ára: 3 775 Ft /db kettő darabtól   3 395 Ft /db

 
   

 
Papaya fermentata - koncentrátum
 

A papaya koncentrátum egy olyan készítmény, melynek alapját a papaya enzimei - papain, chymopapain, lizozim, lipáz -, a Noni és főként az erjesztés során termelődő Saccharomyces boulardii nevű hasznos bélbaktériumok képezik. Íze különlegesen finom.

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

Az erjesztett papaya ital erősíti a gyomrot, javítja az emésztést, növeli a tápanyagok felszívódását. Eredményes gyomortámogató, a gyomorégés, reflux, gyomorfekély és a gyomor elnehezedés érzése ellen. Antibakteriális, gyulladáscsökkentő, élősködőellenes, megtakarítja a bélfalakat, támogatja a bélflórát. A rendszertelen étkezés és a pszichológiai stressz hatásait enyhíti. Természetes savlekötő, reflux kiegészítő terápiája. Támogatja az immunrendszert és elősegíti az általános jó közérzetet.

  • Emésztés,
  • Gyomorpanaszok,
  • IBS,
  • Puffadás,
  • Reflux

Az erjesztett Papaya hatóanyagai: Saccharomyces boulardii, papain, chymopapain, lizozim, lipáz.

Használata: 15-30 ml naponta

30 ml koncentrátum tartalmaz 25,5 ml erjesztett papaya gyümölcsitalt, és  1,5 ml Noni gyümölcsitalt. Mivel az erjesztett Papaya ital egy természetes készítmény, a színe és az íze is változhat az előállítások alkalmaival. Ez nem válik a termék minőségének és hatásosságának rovására.

 
 

Kiszerelés: 500ml 

A termék ára: 2 480 Ft /db kettő darabtól   2 230 Ft /db

 
   

 
Melagrana – Gránátalma koncentrátum
 

A Gránátalma koncentrátum kiemelkedően magas antioxidáns tartalmánál fogva, természetes védelmet nyújt egész évben a család minden tagja számára, a kisgyermekektől a felnőttekig. Immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatásánál fogva mind megelőzésre a téli időszak megbetegedései ellen, mind betegségek kezelésére ajánlott. Finom íze miatt kisgyermekek is nagyon kedvelik.

 


 

 

 

 

 

 

Jótékony hatást gyakorol a szív- és keringési rendellenességekre, valamint a rák és a gyulladásos megbetegedésekkel szemben. Csökkenti magas vérnyomást, az érfali lerakódásokat és gátolja a vérrögképződést.

A gránátalma az öregedés kitűnő ellenszere, segíti zökkenőmentessé tenni a változó kort, védi az idegrendszert.

A gránátalma gyümölcshús rengeteg fenolvegyületet tartalmaz, ezek közül főleg a magjából nyert ellagsav leggazdagabb forrása, ami sejtvédő tulajdonságai miatt a rákkutatók figyelmét is felkeltette, lassítja a ráksejtek növekedését.

  • Immunerősítő
  • Gyulladáscsökkentő
  • Magas vérnyomásra
  • Szív- és keringési rendellenességekre
  • Vér és vérerek minőségének javítása,
  • Daganatos betegségekre
  • Öregedési folyamat lassítására

 
 

Összetétel: A gránátalma magjainak préselésével nyert ellagsav és polifenolok, húsának préselésével nyert antioxidánsok és a hozzáadott szelén (a napi adagban: 55mcg!) 

Hozzáadott cukrot és színezőanyagot nem tartalmaz!

Használata: 20 ml naponta /2 evőkanál/ önmagában, reggel éhgyomorra.

Tárolás: Felbontás után 1 hónapig fogyasztható, hűtőszekrényben tárolandó. Használat előtt felrázandó!

Kiszerelés: 500ml 

A termék ára: 2 480 Ft /db kettő darabtól   2 230 Ft /db

 

 
   

 
Aloe Vera 100% koncentrátum + Vörösáfonya 1l
 

Az Aloe Vera rendszeres fogyasztása biztosítja a létfontosságú tápanyagokat, emellett baktériumölő, vírusölő, gombaölő és gyulladáscsökkentő hatása is közismert.

 


 

 

 

 


 

 

Az aloe vera könnyen helyettesítheti bizonyos esetekben a helyi és orális szteroidokat és a helyi antibiotikumokat, magas az enzim-tartalma (92-féle), ami ritka és értékes enzim-forrássá teszi. Az enzimek segítenek, hogy az alapvető fontosságú tápanyagok a szervezetben felszívódjanak, és ugyanakkor tisztuljon is a szervezet.

Az aloe vera a tapasztalatok alapján csökkenti a gyógyszerek mellékhatásait és megerősíti az immunrendszert, miközben segít a szervezetnek a felhalmozódott mérgeket kiüríteni.

Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, aminosavakban és enzimekben, olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek az egész szervezeten kifejtik hatásukat: tetőtől talpig - az egyéni szükségleteknek megfelelően. Az aloe vera regenerálja a szöveteket betartva a sejtek normális fejlődési ütemét.

Az áfonya segít minden olyan betegség gyógyításában, amely a kapilláris erecskékkel van összefüggésben. Vérkeringési zavarok, így az artériákkal és a vénákkal kapcsolatos rendellenességek, a mikroszkopikus vérzékenység, visszértágulás, a vese kapilláris vérerei stb.

 
 

Szabályozza az immunrendszert, normalizálja az emésztési folyamat működését, bélbolyhokat megújító, tisztító, energizáló! Segít helyreállítani a kisiklott anyagcsere folyamatokat, javítja a keringést, vagyis aktivizálja a szervezet öngyógyító képességét.

Öv alatti, vizelet kiválasztó szervek tisztítója, hugyúti, vese, máj, prosztata, nőknél kismedencei szervek karbantartója. Erőteljes antioxidáns, hasznos a kollagén szint megtartásában.

Gyermekek is szívesen fogyasztják.

 

Összetétel: 100%-os hígítatlan Aloe Vera koncentrátum vörös áfonyával és Erdei gyümölccsel.

Adagolás: egészség megőrzés céljából napi 1x0,3-0,5 dl. Egészségügyi problémák esetén napi 2x3x0,3-0,5 dl.

Kiszerelés: 1000 ml 

A termék ára: 3 280 Ft helyett   2 860 Ft

 
   

 
Aloe Vera 100% koncentrátum + Papaya + Ananas 1l
 

Az Aloe Vera rendszeres fogyasztása biztosítja a létfontosságú tápanyagokat, emellett baktériumölő, vírusölő, gombaölő és gyulladáscsökkentő hatása is közismert.

Szabályozza az immunrendszert, normalizálja az emésztési folyamat működését, bélbolyhokat megújító, tisztító, energizáló! Segít helyreállítani a kisiklott anyagcsere folyamatokat, javítja a keringést, vagyis aktivizálja a szervezet öngyógyító képességét.

Regeneráló hatású

 


 

 

 


 

  Hatása: Jó hatása van az autoimmun betegségeknél, megszabadítja a szervezetet a méregtől, alkoholtól, narkotikumoktól. Megsemmisíti a szabad gyököket, hatással van a szervezet gyulladásos folyamataira (légzőszervek, gyomor- és bélrendszer, urináris gyulladások), megsemmisíti a vírusokat, baktériumokat, gombákat, összehúzza a nyálkahártyát és sérült bőrt, enyhíti a fájdalmat, erősíti a szervezet ellenálló képességét, felgyorsítja az emésztést, szabályozza vércukorszintet.

Az aloe veranak igen nagy skálájú tápláló tulajdonságai vannak; gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, aminosavakban és enzimekben. Az aloe vera olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek az egész szervezeten kifejtik hatásukat: tetőtöl talpig - az egyéni szükségleteknek megfelelően. Az aloe vera regenerálja a szöveteket betartva a sejtek normális fejlődési ütemét.

 
 

Összetétel: 100%-os hígítatlan Aloe Vera koncentrátum papayával, ananásszal, fekete ribizlivel.

Adagolás: egészség megőrzés céljából napi 1x0,3-0,5 dl. Egészségügyi problémák esetén napi 2x3x0,3-0,5 dl.

Kiszerelés: 1000 ml 

A termék ára: 3 280 Ft helyett   2 860 Ft

 
   

 
Cotifibra Prebiotica Vegetale – BÉLRADÍR
 

A Cotifibra „leradírozza” a bélfalat, szabályozza a bélműködést a székrekedéstől, hasmenéstől, aranyértől vagy az irritábilis bél szindrómától szenvedő embereknél. Kiegészítő terápia diverticulosis és bélgyulladás estén.

 


 

 

 

 

 

 

A Cotifibra támogatást nyújt a fogyni vágyóknak, a gyomorban teltségérzetet vált ki, növeli a tápanyag felszívódást, gyorsítja az emésztést és csökkenti a méreganyag telítettséget. Csökkenti koleszterinszintet, enyhíti a belek túlérzékenységét, stabilizálja a vércukorszintet és megelőzi az epekő kialakulását. Elősegíti az ásványi anyagok, különösen a kalcium és a magnézium felszívódását.

Alkalmazható: gyermekek 2 éves kor felett, cukorbeteg, liszt - és laktóz érzékeny személyek, illetve terhesség esetében is. 100%-osan természetes hatóanyagokkal, mesterséges színezék nélkül.
 
  • Fedezi a napi rostbevitelt
  • Harmónizálja az emésztést (hasmenés-székrekedés)
  • IBS, Diverticulosis, bélgyulladás
  • Aranyér
  • Csökkenti a koleszterinszintet
  • Stabilizálja a vércukorszintet
  • Megelőzi az epekő kialakulását
  • Elősegíti a testsúly csökkenést
  • Elősegíti a kálcium és a magnézium felszívódását

 
 

 Tasak tartalma:

Rövidláncú prebiotikus rostszálak (FOS)

  • Probiotikus törzsek kolonizálása
  • Beta- galaktóz termelés
  • Étel allergiák enyhítése (tejcukor-intolerancia, cöliákia)
  • Koleszterinszint csökkentés
  • Testsúlycsökkentés (SCFA termelés)

Kiwi rostok, pektin és az actinidin enzim

  • Csökkenti a vér koleszterinszintjét
  • Enyhítik a belek túlérzékenységét
  • Stabilizálja a vércukorszintet
  • Megelőzi az epekő kialakulását
  • Elősegíti a testsúly csökkenést

Összetétel: FOS+kiwi (Actinidia chinensis) rostok, pektin, actinidin enzim és C-vitamin.

Felhasználási javaslat: napi 1 ívótasak, lehetőleg reggel éhgyomorra, egy legalább 12 napos alkalmazási ciklus keretében. A termék tisztán vagy gyümölcslében feloldva, illetve joghurtban elkeverve fogyasztható, nagyon kellemes íze van.

Minimumkúra-maximumkúra: A kúraidő min. 60, max. 120 nap. Kúrák között legalább 30 napos szüneteket kell tartani.

Kiszerelés: 12x60ml ívótasak /doboz/12 napi adag

A termék ára: 3 130 Ft helyett  2 180 Ft

.

 
   

 
Dr. Hummel – Mikrorostos gél
 

A mikrobiológiai rostok vékonyabbak, mint a növényi eredetűek, ezért nagyobb a felületük és az adszorpciós (megkötő) képességük, több vizet és salakanyagot képesek megkötni.

 

 


 

 

Immunrendszerünk fő "székhelye" a belekben van, ugyanis szervezetünk ezen az óriási felületen érintkezik a legtöbb külvilágból származó anyagokkal, melyek könnyen méreggé válhatnak számunkra, ha nem rendelkezünk megfelelően ellen álló bélflórával.

Ezért első a tisztítás, mely tökéletességéért a mikrorostok felelnek, segíti a bélnyálkahártya tisztító képességét és javítja a géles kenést is a béltartalom tovahaladásához.

A rostok megkötik a vizet, és olyan géles állapotot hoznak létre, amiben a tápanyagok is megkötődnek, így egyenletesebb lesz a felszívódás, a lassított cukorfelszívódás különösen kívánatos.

A Hummel Mikrorostos Gélben - a világon talán egyedülálló módon - 14 féle probiotikumot találunk, mely a megfelelő bélbaktérium pótlás eredményezi.

Jótékonyan hat:

Visszatérő hasmenés, vagy székrekedés, felfúvódás, hasgörcs, gyomorégés, Crohn-betegség, IBS,

  • Immunerősítés
  • Méregtelenítés
  • Béltisztítás, bélflóra helyreállítása
  • Testsúly csökkentés
  • Béltisztítás, bélflóra helyreállítása
  • Testsúly csökkentés
  • Daganatos betegségek megelőzése
 
 

Összetevők: mikrobiális cellulóz, víz, probiotikum: S.cerevisiae, Brettanomyces bruxelliensis, C.Stellata, Schizosacch.pombe, T.delbrueckii, Z.bailii, Gluconacetobacter xylinus, multifruit emulzió, kékszőlő héj, zöld,- fekete tea kivonat.
Hatóanyagok:
Összetevők 5g (kisgyermek) 10g (gyermek) 30g (felnőtt)
Mikrobiális cellulóz 2g 4g 12g
Probotikum 1g 2g 6g
Zöld tea kivonat 6mg 12mg 36mg

Energiatartalom: 19 kj/100g (4 kcal)

Napi adagolás: napi 3 evőkanál (30 g) elfogyasztása javasolt felnőttek számára étkezés előtt fél órával. Gyerekeknek 3-5 éves korig 3 mokkáskanál, 14 éves korig 3 teáskanállal étkezés előtt.
Első alkalommal kis adagban szoktassuk hozzá a szervezetünket, ezért 1 hétig maximum napi 1 evőkanál bevétele javasolt, utána lehet fokozatosan emelni az adagot.

Nettó tömeg: 450 g
Tárolás: száraz, hűvös helyen 5°C-20°C között, napfénytől védve tárolandó. Felbontás után hűtőszekrényben tároljuk.

A termék ára: 5 380 Ft helyett   4 995 Ft

 
   

 
Kollagén DUOPACK - Szépség csomag
 

Koncentrátum - Haj-, bőr-, köröm- és porckúra, szabadalommal védett kollagén mátrix formula, 3000 mg a napi adagban. A kollagén összetart, erőt és rugalmasságot kölcsönöz a test különböző szöveteinek és sejtjeinek. Rugalmasság - feszesség - egészség - szépség

 


 

 

A test legnagyobb mennyiségben előforduló fehérjéje. Táplája és felépíti a porcokat, csontokat, az inakat, szalagokat, az ereket és a bőrt. Fogaink egy kollagén ágyban fekszenek, így biztosítja az íny és a fogak egészségét. Amikor a testnek szüksége van új sejtek termelődésére, fejlődési korszakban, vagy gyógyulási periódusban a kollagénhez nyúl.

Stimulálja az 5 legfőbb típusú kollagén szintetizálását a szervezet számára.

I. típusú kollagén - bőr, csontok, inak, szalagok,
II. típusú kollagén - por, szem szerkezete
III. típusú kollagén - máj, tüdő, artériák
IV. típusú kollagén - vese és a belsőszervek

V. típusú kollagén - méhlepény, haj szerkezete

Összetevői:
Hydrolizált kollagén, Aloe vera gél, csipkebogyó száraz kivonat, tengeri elasztin
.

 
 

Fogyasztási javaslat: napi 2 x 12,5 ml (adagolókupak) étkezés után, magában, vagy folyadékkal. Használat előtt felrázandó

40 napos kúra

Kiszerelés: 2 x 500 ml 

A termék ára: 8 160 Ft helyett 7 190 Ft

 
   

 
LIPO+ Lapos has béltisztító koncentrátum
 

A LIPO+ Lapos has kúra 12 gyógynövényt és bélflóra építő prebiotikumot tartalmaz.

 


 

 

 

Azokna fejlesztették ki, akiknek kritikus terület a has és a csípő. Nem csak a zsírokat égeti, a LIPO+ egy haslapító koktél, ami ki takarítja a beleket, visszaépíti a bélflórát, méregtelenít és hatóanyagai hozzájárulnak a testsúly csökkenéséhez.

Hatása:

  • Zsírégető
  • Megszünteti a gázosodást, puffadást, a lelassult anyagcserét
  • Béltisztító
  • Visszaépíti a bélflórát
  • Méregtelenít

Azokna fejlesztették ki, akiknek kritikus terület a has és a csípő. Hölgyek , Úrak , itt nem csak a zsírok égetéséről van szó! A LIPO+ egy haslapító koktél, ami ki is takarítja a beleket, visszaépíti a bélflórát,

A főzet 12 gyógynóvényt és egy prebiotikumot tartalmaza béltraktus tisztulását.

 
 

Összetétel: prebiotikum (Fructooligosaccharidok - FOS) + ananász szár-kivonat (250 GDU/gr, 50 mg), papaja termés-kivonat (4:1, 50 mg), édesgyökér- kivonat 19% glicirizin sav (30 mg), articsóka levél-kivonat (2,5% klorogénsav, 20 mg), máriatövis termés-kivonat (2% szilimarin, 20 mg), komló virág-kivonat (0,1% rutin, 15 mg), orvosi citromfű virág-kivonat (0,8 % rozmaringsav, 15 mg), kamilla virág-kivonat (0,3 % apigenin, 15 mg), édeskömény termés-kivonat (0,5% illóolaj, 10 mg), zöld ánizs termés-kivonat (4:1, 10 mg), gyömbér gyökér-kivonat (1% ginger olaj, 10 mg), fahéj kéreg-kivonat (4:1, 10 mg)

Felhasználási javaslat: Végy 1.5 L szénsavmentes vizet és önts hozzá 25ml főzetet (adagolókupak a doboztetején). Idd ezt egész nap, egyenlő arányban elosztva!

Kiszerelés: 500 ml

A termék ára: 3 585 Ft /db kettő darabtól   3 225 Ft /db